Mindennapi aggodalmak

Sokat gondolkodtam annak idején, amikor még csak tervek voltak az esetleges kezdésről, hogy mi az ami nekem majd belefér a social media tartalmaim közé. Fogok-e posztolni minden percben mintha kötelező lenne?
Szembejön az emberrel nap mint nap tucatnyi történet, megannyi nézőponttal. 
Egyik szerint érdemes beengedni a potenciális vásárlót a mindennapjaidba, hiszen attól emberközelibb és érdekesebb is leszel, lesz kihez kapcsolódni, ami a mai világban fontos. 

Az emberek kíváncsiak ki van egy-egy termék mögött és egyébként is mi olyan ördögtőlvaló azon, hogy elmondod, hogy reggel futottál, aztán ittál egy szuperfenszi matchát. Utálom a matchát. Halas hínár íze van. 
Ezzel szemben én ezt az oldalamat mindig priváte akartam tartani. Miért? Egyfelől, mert egyszer visszahallottam a hangomat egy videóban és úgy beleégett a hallójáratomba, hogy életemben először hallgattam vagy 1 napig miközben csak azt ismételgettem magamban. "Ez komoly? Ezt hallja mindenki, amikor beszélek? Hát ez rettenetes." Aztán a másik oka az volt, hogy nincsen egyáltalán belső késztetésem, hogy megosszak dolgokat a napjaimból. Nem jut eszembe vele foglalkozni.

Én teljes mértékben és nyugodtan tudok úgy ülni egy étteremben, hogy fel se veszem a kezembe a telefont és legfőképpen nem jut eszembe lefotózni az ételt, hogy később (azonnal) megosszam. Élvezem a pillanatot, azt az időt, amit az asztaltársaságommal töltök. 
Lehet ez generációs különbség de inkább habitusnak mondanám. Vannak nálamnál idősebbek és fiatalabbak akiknek irigylésreméltó a szkillje az instához és ugyanígy, aki még fel se regisztrált egyik oldalra se. Persze most magam ellen beszélek, mert amikor kiderült, hogy a párom, akivel akkor még csak randiztam nincs fent sehol azt hittem elájulok és majdnem lemondtam a randit, mert féltem, hogy egy rablógyilkos. Szpojler: azóta is szeretjük egymást. 

De akkor mégis mi a jó? Na erre az a válaszom, hogy az önazonosság. 
Azt osszunk meg a privát életünkről, amit tényleg szeretnénk, mert ha erőltetjük, úgy is kiderül, hogy az egész csak egy szerep és előbb utóbb szorítani fog a cipő. 

Persze a vállalkozás az más. Ott következetesen kell építeni a tartalmat, mert enélkül nagyon nehéz. Meg ezzel együtt is. Ismét kiemelném, hogy annak aki ebben kényelmetlenül érzi magát dehidratáltságig terjedő verítékezést vonhat maga után és vagy utálni fogja amit kirak, vagy örök bizonytalanságban fog álmatlanul forgolódni, hogy rossz vagy borzasztó a poszt. Mint ez a blogbejegyzés. Hát ez van.